A megváltozott olvasás

Az utóbbi években egyre gyakrabban emlegetett, középponti pedagógiai és szociológiai probléma a fiatalok megváltozott olvasási, tanulási képessége. Számos kutatási eredmény mutatja, hogy kortársaink egyre kevesebbet olvasnak egyre kevésbé értékes irodalmat, amely alapján több szociológus meglehetősen komor jövőt festett nekik. Nem lehetséges-e azonban, hogy a sorozatos rossz eredmények egy már elavult vagy elavulóban lévő szempontrendszer alapján végzett felmérésből születtek, amely alapvető felfogásában korszerűtlen a középiskolás korosztály olvasási szokásainak megismeréséhez; hogy a ma középiskolása már valami egészen mást művel olvasás néven, mint a tegnap tanulója; hogy a digitális környezet, melyben a ma ifjúsága felnő, egy teljesen más generációt nevel ki a korábbiaknál, mely újragondolásra kényszeríti az olvasásról alkotott elméleteinket?

N-generáció

Egy 2005-ös, a Nemzeti Hírközlési Hatóság részére készített Eneten lakossági internethasználati tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az internetet a 14-19 éves korosztályt alkotók használják a legszélesebb körben, azaz éppen azok, akiknek olvasási szokásairól a fent elsorolt felmérések szólnak. Ugyanígy ez a ’90-es években született generáció adja az internetet leghatékonyabban használók körét is. A korosztályban a legmagasabb az internetes olvasás aránya is (60%), míg az idősebbek körében mért legmagasabb arány is csak 35%, tehát az internetes olvasási szakadék itt húzódik.

Egy 2001-es Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) által végzett tanulmány azt mondja ki, hogy az internetet használók 46%-a munkával kapcsolatos információszerzésre, 30%-a magáncélú információszerzésre használja az internetet. Ugyanez a tanulmány mutat rá arra is, hogy azok, akik keveset interneteznek, legnagyobb részt azért teszik, mert nincs otthon (megfelelő) számítógépük.

Ha ezt összevetjük azzal, hogy viszonylag naprakész eredmények szerint a háztartások több mint felében már van számítógép és egyre növekszik azok száma, akik az életet kényelmesebbnek érzik az internet révén és úgy látják, hogy az internet hatást gyakorol a világ állapotára, egyértelművé válik, hogy az olvasáskutatásban sem mehetünk el a net jelentősége mellett.

A technikai fejlődésben előrébb járó országokban ezt a jelenséget már néhány éve felismerték. Ennek eredménye az N-generáció fogalmának megszületése. A ’90-es években és még inkább az ezredfordulón születetteket gyakran nevezik net-generációnak, I(nternet)-generációnak is. A generációt napjaink diákjai alkotják, akik anyanyelvként beszélik a net és más multimedális eszközök nyelvét, azaz olyan könnyedséggel használják a számítógépet és az internetet, a mobiltelefont és az MP3-lejátszókat, mintha korábban csak ezzel foglalkoztak volna.

Ezzel a jellemzőjükkel érdemelték ki a digitális bennszülött elnevezést, melyet Marc Prensky tett népszerűvé. Az amerikai pedagógus az új generáció tanulási nehézségeivel foglalkozik, s megoldást kínál a problémákra. Szembeállítja a digitális bennszülöttek felfogását és igényeit a digitális bevándorlók, a digitális környezethez adaptálódni próbáló korábbi generációk elképzeléseivel. Prensky elmélete elsősorban pedagógiai szempontból vizsgálja a generációk közti különbséget, s a következő ellentéteket tárja fel a két generáció között:

A bennszülött A bevándorló
Az információhoz többféle médium által jut el (gyors hozzáférés) Nyomtatott információhordozók preferálása (lassú hozzáférés)
Párhuzamos információfeldolgozás, párhuzamos feldolgozás Egyszintű információfeldolgozás, egyszintű terhelhetőség
Kép, hang és videó preferenciája a szöveggel szemben Szöveg preferenciája a kép, hang és videóval szemben
Non-lineáris feldolgozási mód Lineáris információfeldolgozás
Szimultán interakció preferenciája Egyéni munkavégzés preferenciája
Belső tanulási motiváció Külső kényszerhez kötött tanulási motiváció
Azonnali jutalomorientáltság Késleltetett jutalomorientáltság
A releváns, azonnal használható információk tanulásának preferenciája Irányított tanulási mód standard tesztekkel a végén

Prensky kijelenti továbbá, hogy a digitális bennszülöttek felfogásának és hajlandóságának különbsége minden olyan területen megmutatkozik, amiben valami újszerűt hozott az utóbbi évtizedek technológiai változása, amelybe beletartozik az olvasás is.

A digitális bennszülöttek és bevándorlók generációjának elmélete gyorsan ismertté lett a világon és sok helyen szinte gondolkodás nélkül elfogadták. Nem meglepő ez, hiszen megoldást látszott jelenteni egy lassan évtizedes problémára, amit az okozott, hogy az oktatás képtelen volt lépést tartani a digitális fejlődéssel, amelyet azonban a középiskolások készségszinten hoztak magukkal. Az elmélet éppen ezért Magyarországon is gyorsan népszerűvé vált. Prensky kritikusainak szava azonban már nem jutott el hozzánk, amely elsősorban azt támadta Prensky elméletében, hogy spekuláción alapszik és semmiféle tudományos eredményt nem vagy csak hajlítva, kicsavarva tud maga mögé állítani. Kritikusai szerint emiatt elméleteit gyakorlatba ültetni inkább volna hiba, mintsem megváltás.

Mi azonban, abban a reményben, hogy az megoldást vagy legalábbis segítséget jelenthet olvasásszociológiai felméréseink eredményeinek értelmezésében, az elmélet olvasásmódszertanra is értelmezhető részeiből alkottunk egy a mai olvasásra, mai olvasóra vonatkozó tételmondatot, melyet aztán nemzetközi és hazai tudományos eredményekre alapozva elemenként alátámasztottunk vagy cáfoltunk. Az új, digitális környezetben való olvasásra vonatkozó tézisünk tehát a következő: A mai olvasó az információhoz egymással párhuzamosan használt médiumokon keresztül jut el, amelyeket nonlineárisan keres és dolgoz fel. A szöveggel szemben a kép, a hang és a videó preferenciája jellemző rá.

Változó olvasó

Elsőként azt kell megvizsgálnunk, hogy a korábban bemutatottakon kívül miben változott még meg a mai olvasó, a digitális bennszülött, aminek hatása lehet olvasási szokásaira. Ilyen változás a figyelmi küszöb általános csökkenése, melynek okát a csecsemőkorban tapasztalt multimediális környezetben látják. Minden átlagos óra, amelyet az 1-2 éves csecsemő napi szinten tévé- és monitornézéssel tölt, komolyan csökkenti a figyelmi küszöböt, hátráltatja annak kitolódását és óránként 10 százalékkal növeli az ehhez kapcsolódó figyelmi zavarok kialakulásának valószínűségét, mely a későbbiekben szerencsés esetben elméletileg visszafordítható. Mivel ezek a szokások nem valószínű, hogy megváltoznak, sajnos a legritkább esetben valósul meg a gyakorlatban.

Ezt célszerű összevetni a Médiainfó webportálon 2010 júniusában közreadott tévézési szokásokról beszámoló cikkel, melynek tanulsága szerint „hétfőtől péntekig jellemzően átlagosan 168 percet tévézhetnek a gyerekek, addig szombat-vasárnapokon 229 percet regisztrált a Nielsen Közönségmérés” a 4-14 éves korosztály körében. Ugyanebből a cikkből kiderül, hogy azokban a háztartásokban, ahol él 4-14 éves gyermek, 2009-ben a háztartások 42 százalékában elérhető volt az internet, s ezekben a családokban a gyerekek mintegy 20 perccel kevesebb időt töltöttek a tévé előtt. Ennek ellenére a tévézésre szánt idő nem változott drasztikusan a legfiatalabb korosztályban az elmúlt évek során: 2005 óta mindössze 10 perc ingadozás volt megfigyelhető a gyerekek átlag napi 3 órás tévés fogyasztásában.

A digitális bennszülöttek jelentős része tehát hazánkban is ilyen környezetben nőtt és nő fel, melynek eredménye, hogy statisztikák szerint az átlagos idő, amelyet egy honlapon töltenek kevesebb 60 másodpercnél, ám ha hozzászokunk, hogy az ablakok között gyorsan váltogatva szörfölünk a neten, ez akár 9 másodpercre is csökkenhet, amely általános figyelmi küszöbértékünkké is válhat.

Ez úgy történhet meg, hogy az agyunk reorganizációs képessége segítségével úgy rendezi újra magát, hogy a lehető legjobban kiszolgálja ezt a böngészési magatartást, amely aztán kihat egész életünkre. Az idegrendszernek ez a nemrég bizonyított képessége a neuroplaszticitás, melyet az agy egész életünkön át megőriz. Neurológiai szempontból ez adja a szilárd tudományos alapot ahhoz, hogy újfajta olvasásról beszélhessünk, hiszen ez bizonyítja, hogy agyi működés szintjén változhat meg és változik meg az olvasási képesség.

Változó dokumentumok

Az olvasó pszichéjének vizsgálata után tekintsünk most mindarra, amit olvasnak. A digitális környezetben elhelyezett dokumentumok korábban nem sokban különböztek a hagyományos, nyomtatott dokumentumoktól, ez azonban mára teljesen megváltozott.

A legfontosabb változások egyike, hogy sokkal hangsúlyosabbá vált a vizualizáció, tehát sokkal több képet, grafikont, beágyazott videót találhatunk a cikkek, tanulmányok mellett – gondoljunk csak az Index híreire és a hozzájuk kapcsolódó felvételekre. Nem kevésbé jelentős változás, hogy felerősödik az interaktivitás iránti igény, az oldalak egyre több módon próbálják bevonni az olvasót, felhasználót a véleményformálásba azáltal, hogy hozzászóláshoz, azonnali és könnyen kezelhető reakcióhoz biztosítanak lehetőséget. Jelentősen csökkent a felület szakszerű kezeléséhez szükséges kognitív ismeretek szintje is, tehát egyre kevesebb megelőző ismeret kell ahhoz, hogy a felhasználó-olvasó a böngészőjének lehető legtöbb funkcióját ki tudja használni.

Rövid utánagondolással mindhárom változás könnyen kapcsolható a figyelmi küszöb csökkenéséhez, hiszen ezek a változások nem mások, mint olyan módszerek általánossá válásai, amelyekkel az online médiumok megpróbálják minél jobban lekötni az olvasó figyelmét, minél tovább marasztalni őt.

Olyannyira jelentős ez a változás, hogy az Új Média Konzorcium (New Media Consortium) újra is értelmezi a 21. századi írásbeliség fogalmát a korábbival szemben. Az új írásbeliség tehát azon készségek összessége, amelyek az auditív, a vizuális és a digitális írástudás elsajátításához szükségesek. A legtöbb újfajta írásbeliség megköveteli azokat a szociális kompetenciákat, amelyek az úgynevezett „networking” során kialakíthatók. Ezek a készségek a tradicionális írásbeliségre, a kutatási és technikai készségekre, valamint a kritikai analízisre épülnek, ezeknek fejlesztése pedig az iskolában történik.

Nonlinearitás

Amint arra Coles és Hall rámutatnak, a digitális szövegek felépítése több lehetőséget kínál az olvasás útjának megtervezésére a hagyományos szövegeknél, tehát magunk dönthetjük el, hogy hol kezdjük el olvasni a szöveget és milyen irányban haladunk.

„Néhányan úgy nyilatkoztak, hogy a lineáris narratíva halott, mások pedig azt állítják, hogy soha nem is létezett. Véleményem szerint a lineáris narratívák különböző módon „tovább élnek” a különféle médiumokban. Ezzel együtt is úgy gondolom viszont, hogy az új technológia alkalmazásai inkább lehetségessé teszik a nonlineáris narratívát, mint a nyomtatott papír.”

Ezt az elméletet igazolja a Londoni Egyetem professzora, Günther Kress is, aki azt írja, hogy a monitorról való olvasás, ahol a dokumentum nem csak szöveget, de kép-, hang- és videó-anyagokat is tartalmaz, nem lineáris és nem szekvenciális. Óhatatlanul elidőzünk a közbevetett képeken és grafikonokon, majd végigolvasva a cikket visszatérünk a videó-anyaghoz. Kress úgy látja, hogy a képi elemeket tartalmazó szövegek nyitottabbak az egyéni értelmezésre és alkalmasabbak arra, hogy az olvasó az olvasás során újraalkossa a szöveget, mint a hagyományos módon készült dokumentumok.

A nonlineáris olvasás képességének kialakulását szintén igazolja a fentebb kifejtett változás az egyéni figyelmi küszöbben, így láthatjuk, hogy ha másért nem, hát azért haladunk kisebb részeket olvasva egy adott szövegen belül, vissza-visszaugorva korábbi részletekre, mert nem vagyunk képesek elég mélyen az eszünkbe vésni azokat.

Kép, hang és videó preferenciája

Az olvasásra bizonyíthatóan hatással van az írás térbeli elrendezése és szerkezete, iránya, formája és mérete. A nyomtatott szövegek olvasása és írása mindig is multimediális tevékenység volt, hiszen jelek, tér, színek, betűtípusok, stílusok, képek és egyéb reprezentációs és kommunikációs eszközök értelmezését és tervezését követelte meg – az olvasók számára hozzáférhető multimediális források ezért központi szerepet játszanak az olvasás újraértelmezésében. Kiváltképp fiatal gyerekek és a digitális írásbeliség (digital literacy) avagy a 21. századi írásbeliség készségeivel bíró személyek esetében azonban egyértelműen kimutatható, hogy a képeket és a színeket részesítik előnyben, a szöveg csak ezek után következik a fontossági sorrendben.

Interaktív könyv típusú programok használata során figyelték meg, hogy amikor a nyelvtanító program által hangosan felolvasott kifejezéseket a megjelenítésben is kiemelték, azaz a szavak vizuális megjelenítését a hangzással kombinálták, az olvasók a szavakat nem betűk kombinációjaként, hanem képekként dolgozták fel.

Párhuzamos információfeldolgozás

Az agy párhuzamos terhelhetősége számos más területen felmerült az utóbbi időben, leggyakrabban talán a vezetés közben való mobiltelefon-használattal kapcsolatban. Azóta neurológiai vizsgálatokkal igazolható, hogy az agy képtelen egyszerre több figyelmet és/vagy aktív részvételt igénylő feladat ingereit feldolgozni; amennyiben azok között nem telik el legalább egy plusz másodperc, ráadásul addig nem kezdi el a következő inger feldolgozását, amíg a korábbira nem történt válasz.

A szó szoros értelmében vett párhuzamos, azaz egyidejűség tehát neurológiailag nem lehetséges, a gát ugyanis olyan elemi szinten található, ahol az agy már nem képes önreorganizációra. Azt viszont saját tapasztalatból tudjuk, hogy több lap van megnyitva egy ablakban és több programot futtatunk, használunk egyszerre, beleértve a zenelejátszókat, az irodai programcsomagokat, a képmegjelenítőket stb., és bizonyos gyakorisággal váltogatunk ezek között.

Új párhuzamosság-fogalomra van tehát szükség, amelyet az újfajta olvasásra vonatkoztathatunk: nem a szó szoros értelmében vett egyidejűleg használt médiumokról, egyidejűleg feldolgozott információról van szó, hanem párhuzamosan megnyitott oldalak és futó programok felváltva való, rövid ideig tartó böngészéséről, használatáról. A szónak ebben az új értelmében egyelőre azonban nem beszélhetünk egyértelmű párhuzamosságról, hiszen ennek igazolásához későbbi felmérések szükségesek.

Új olvasás, régi mérések

A fentiekben vázoltak alapján egyértelműnek látszik a következtetés, mely szerint az olvasás hagyományos fogalma és felfogása egyre kevésbé állja meg a helyét. Ennek ellenére hazánkban mind a mai napig ehhez a hagyományos fogalomhoz igazítják az ezzel foglalkozók a különböző olvasásszociológiai felméréseket és azok elemzését, mit sem törődve azokkal a hatalmas mértékű társadalmi- és technológiai változásokkal, melyek az olvasás változására is hatást gyakorolnak.

Ezek között elsősorban a gyakran hivatkozott 2000-ben végzett Gereben Ferenc felmérést érdemes megemlíteni, aki Olvasáskultúránk az ezredfordulón című elemzésben összesíti a tanulmány több kérdését, hogy választ adjon a „Mit szokott olvasni?” kérdésre. A kérdésre adott, vizsgált válaszok között nincs nyoma az interneten való olvasásnak, a digitális környezetben való információszerzésnek.

Az Országos Széchenyi Könyvtár 2001-ben végzett felmérésében több kérdést is szenteltek az internet használatának és a számítógép népszerűségének felmérésére, ám arra a kérdésre, hogy „Szokott-e Ön interneten olvasni”, mindössze a sajtótermékek, a szakmai közlemények és a szépirodalmi alkotásokat kínálja fel válasznak. A 2005-ben az MTA Szociális Kutatóintézete által közreadott cikk már foglalkozik a digitális közegben való olvasással. Sajnos a tanulmány ezt a fajta olvasást a hagyományos olvasásfogalmak mentén vizsgálja, egylényegűként kezelve a hagyományos és a digitális környezetben való olvasást – tehát az interaktív internetes tevékenység során való olvasást nem tekintették olvasásnak, így eredményei az N-generáció olvasásáról nem tekinthetőek pontosnak. A fentiek ugyan csak kiragadott példái annak az országszerte elterjedt gondolkodásmódnak, melyet szeretnénk a fenti jeles gondolkodók és saját megfigyeléseink segítségével átértelmezni és átértelmeztetni, ám ezeknek sorát rengeteg tanulmány, cikk, felmérések és elemzések egészíthetnék ki. Nyilvánvalónak látszik, hogy a hazánkban elterjedt felmérések és elemzési módszerek nem a valós olvasási tendenciákat mérik, hanem egy a mai olvasó ifjúságot már alig-alig érintő fogalom mentén bírálják annak ilyen téren vett szokásait és képességeit.

Gondolatmenetünket eddig követve világosan érthetővé válik, hogy mind az olvasó, mind az olvasott dokumentumok jelentősen megváltoztak az elmúlt évtizedben. Csakúgy követhető, hogy elméletben miként különbözik a digitális környezetben való olvasás a hagyományos környezetben való olvasástól; nonlinearitásában, multimedialitásában és feltételezett párhuzamosságában mindenképpen.

Ezekre támaszkodva azonban kijelenthető, hogy az olvasás hagyományos fogalma és felfogása egyre kevésbé állja meg a helyét, így a fentebb vázolt új fogalomra újfajta felmérési formákat szükséges megalkotni, ezek alapján kérdőíveket készíteni, ezeket minél szélesebb körben kitöltetni és ezek eredményei alapján újragondolni a jelen és jövő generációiról alkotott lesújtó közvéleményt. Ezeknek az elvégzése a feladatunk a jövőre nézve.

A cikk megjelent a Szkholion szakfolyóirat 2010 őszi számában.

(Fekete Márton, Hegedüs Nikolett, Kis Andrea)

Advertisements

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s