Matriarchátus II. – Gondolatébresztő

Gondolati alapok – avagy honnan is annak a vágya, hogy bármi hasonló témában kutakodjunk?

Napjainkra az egyéniség és egyediség tömegbe olvadó világa uralkodik fölöttünk. Divattá vált az önismeret és a minél pontosabb öndefiníció – milyen zenét hallgatsz, milyen divatcikkekkel veszed magad körül, milyen könyveket olvasol és úgy egyáltalán… van-e  mindenről véleményed? Hatalmas tömegek hajolnak meg a blogírás, vlogkészítés, a tweetelés és facebook-véleménykedés előtt, magukat is ezen virtuális (és egyéb, nem virtuális) tömegcikkek által minél egyénibbre formálva, saját magánvilágot kiépítve. Fokozott a fontossága a minél pontosabb és ütősebb definíciós lehetőségeknek; a személyt már nem csak a kedvenc színe, bandája, filmje határozzák meg, legyen véleménye hit, nemiség, párkapcsolatok és filozófia tekintetében, lehessen látni rajta, hogy minek gondolja magát és a körülötte lévő világot.

Régi-új igény, hogy nemenként tudjuk magunkat körülírni, különösen a nőknél. Talán senki számára sem új, hogy a történelem során a nemek közti jogi-társadalmi különbségek rengeteg vitát szítottak már korábban is; ahogy a nők társadalmi szerepe és helyzete változott, úgy változott a nemek az életben betöltendő szerepköréről alkotott vélemény is, új ideálképek jelentek meg, régiek tűntek le. Érdekes már önmagában megfigyelni a történelem során változó szerepeket és azt, hogy mi és hogyan is váltotta ki a legmarkánsabb átalakulásokat, ám egyelőre nem vissza tekintenék. Ami kiemelkedő fontosságú a gondolatébresztés stádiumában, az napjaink felfogásának viszonylagos átlátása. Mondható-e ma, hogy a nemi szerepek konkrétan elhatárolhatóak és definiálhatóak, létezik-e egyetlen helyes magaviseleti forma, avagy inkább népszerű lehetőségekről beszélhetünk csupán?

Nem mindegy elvégre, hogy milyen kiindulási alappal gondolkodhatnak a női nem mai képviselői magukról, mint nőkről. A női emancipáció megjelenésétől fogva is rengeteg változás ment végbe társadalmunkon belül, de korántsem mondanám, hogy homogén szemléletforma alakulhatott volna ki. Érdekes megfigyelni például, ahogyan napjainkra egyre élesedő határok választják el gyakran a karrierista és családközpontú nőket, azokat, akik házasságukban visszatérve a korábbi ideálhoz kizárólag házimunkát és a gyerekek nevelését végzik azoktól, akikre adott esetben féjük gondoskodik, míg ők maguk dolgoznak. Újabb szerepekbe kerülnek a párkapcsolati normák is, hiszen az egyénnek immáron nem csupán annak kapcsán kell dönteni, hogy milyenek számára a preferált tulajdonságok párjában s mikor áll készen a házas életre. Mostanra kérdés, hogy akar-e egyáltalán valaki valaha házasodni, egyáltalán az ellenkező nemmel akar-e boldog kapcsolatot építeni, sőt, kérdés, hogy egy nemet kedvel-e csupán? Nem jelentéktelenebb eldöntenie azt, hogy a jól megszokott monogám modell helyett mást gondol-e; nyitott kapcsolattól egészen a poligámiáig lehet gondolkodni – a lehetőségek tárháza gyakorlatilag végtelen. Mikor pedig mindezek eldőltek, vajon az adott személy párkapcsolatában milyen szerepet fog betölteni? Identitását milyen viselkedésformával fejezheti ki leginkább, mi lesz számára és a másik fél számára is élhető? Dominanciáról lehet-e szó, a kapcsolatban lesznek-e alá- vagy fölérendelt szerepkörök, s ha igen, ezek mennyire alakíthatóak, plasztikusak? Lesz-e látszólagos vagy valós egyenjogúság, lesznek-e beletörődő kompromisszumok a kapcsolat fenntartása végett, avagy a szubjektum, az én akarata fontosabb-e az éppen adott partnernél? Kell-e elkötelezettség egy személy mellett, vagy a cél a saját boldogság és kielégültség keresése?

És amíg még nincs is kapcsolat egy másik emberrel, addig is meghatározó lehet, hogy hogyan is gondolkodunk a nemek közti különbségről, hiszen nem meglepő módon ez igen sok mindent befolyásoló tényező. Nem mindegy például, hogy magunkat prédának avgy vadásznak tekintjük-e, elszenvedőnek, vagy okozónak. Adott esetben áldozatai vagyunk-e a nemi szerepek alakulásának, vagy magunk alakítjuk a körülöttünk lévők sorsát?

Bevezető cikkemben kissé pejoratív módon emlékeztem meg a matriarchátus, mint ideológia harcosairól, azokról a (főleg) nőkről, akik egy nőközpontú, uralkodói rendszerében nők által meghatározott régi-régi (vagy éppen mai) rendre utalva, fújva és hörögve hangoztatják csakazértis igazukat férfitársaik és az egész világ fölött, gyakran sértett nőiségük meg nem élése miatt. Fontos a nemi identitás, de a minél helytállóbb következtetésekhez talán érdemes a tényeket minél helyesebb formájukban ismerni, ezért is a cikk.

Mikor elindultam témámmal magam sem tudtam sokat a későbbiekben kifejtendőkről, kevés más motivált, mint a neveltetésem során tanult “a női való mozgatja az egész világot maga körül és meghatározza azt olyan szinteken, amik gyakran láthtatlanok a tudatlan szemlélő számára” gondolatsor és annak mögöttes tartalma. “A kulturában minden nő kurva, mennél öntudatosabb, annál inkább” (egyébként az idézet József Attilától származik, lásd alább) – és valóban, szólt a gondolatsor: minden nő kurva, de mindegyiknek más az ára. Fő céljuk a párkeresés során is a szaporodás, a gyermeknemzés, valójukat az élet járja át, míg a férfiakét a halál. A férfi számukra eszköz a gyermeknemzés során, valós kapcsolatról szó nem kell, hogy legyen. A házasság pedig egy olyan intézményesült rablánc, melyet a férfiak saját biztonságuk érdekében hoztak létre és kényszerítettek az asszonyokra, mivel emlékezetükben még bőven élt a régi korok asszonyistene, a bőség, a nemzés és az élet istennője, akinek oltárán gyakran áldoztak is férfiakat a megtermékenyítés szertartása után. A korai ókor művészeti és kulturális emlékezetén nyomot hagyott, ahogyan a hajdani “matriarchátus” helyét a történelmet akkoriban meghatározó viszályok és háborúk hatására nagyobb hatalmi szerephez jutó férfiak patriarchátusa váltotta át és kezdte a korábbi nőközpontú mitológiákat átértelmezni, más jelentéssel felruházni. Tudni kell ugyanis, hogy számos-számtalan bizonyíték utal arra, hogy az ókori mitológiák erősen torzított másai a valóságnak, a valóban létezett ősi kultusz maradványainak. Ehhez mérten azonban az ősi tudást és ösztönöket a mai napig sem sikerült kiirtani a nőkből és napjainkban is megfigyelhető módon ez vissza-vissza köszön. A mondás szerint a férfiakat először az anyjuk határozza meg, utna a feleségük, ám legtöbbjük sosem “szabadul” ezektől a kötelékektől; sokukat az őrületbe kerget az állandó ellenőrzés, az anyai elnyomás és a nők mindent körülvevő és kitöltő jelenléte, a szabadság őrült üldözése. Nem egy mese szólt az anyai “gondoskodásba” belecsömörlött fiúgyermekek (ne firtassuk ehelyütt az anyák céljait és motivációit – maradjunk annyiban, hogy erről is volt magyarázó tanmese) rémtetteiről és lelkük deformálódásáról.

“1969-ban lépett le e papa, mikor Árminka még csak 8 éves volt, nemsokára pedig bátyjai is elköltöztek. Egyedül maradt hát az anyjával, aki igencsak dominálta, uralta a fiú életét. A szomszédasszony szerint szerette, de végtelenül túlgondoskodó volt és mindig arról ábrándozott, hogy milyen jó lenne ha megint benépesülne a hatalmas ház gyerekekkel, vendégekkel, de ez nem nagyon akart összejönni. Csak Armin volt neki, így hát rajta élte ki magát. A kisfiú már egész korán, az anyja gondoskodásba fulladva, kb nulla ismerőssel a fantázia világába menekült. Álmodott magának egy kistestvért, Franket, aki amolyan képzelt öccse lett neki. A kriminálpszichológus bácsi elmondja, hogy ez azért jó (ha eddig nem jöttünk volna rá), hogy a kisgyerek ne érezze magát egyedül, legyen kihez beszélnie, aki megérti őt, sosem fogja eldobni. Aki Armin részévé vált. A saját világát és “tündérmeséit” is megteremtette, amikre még ma is jól emlékszik. Képzeletében gyerekeket darabolt fel és evett meg. Így azok benne maradtak – örökre. Később anyja lojális szolgájává vált…” / részlet a rothenburgi kannibálról egy kellemes blogon írtakból – link alább /

A mesék alapján persze a nők célja kiszolgálandó a férfiak által, így a minél tökéletesebb utód létrehozása érdekében helyes viselkedés a többpartnerűség normálisként való elfogadása (ehelyütt jegyzem meg, nem anyai ágon csöpögtették a tudásnak ilyen csöppjeit elmémbe). A nők tehát ideális körülmények között tetszőleges számú partnerrel tetszőleges módon érintkeznek, tetszőleges partnerektől származhatnak gyermekeik, akikhez az apáknak valós köze nem sok van, hiszen az apa személye gyakorlatilag megállapíthatatlan (gondoljunk a korokkal korábbi gyakorlatra). Az anya és családja (nővérei, anyja és azok gyermekei) nevelik a gyermekeket, a férfiak pedig anyjuk családjánál maradnak. A teória innen változó lehet; a férfiaknak egyes felfogások szerint korábban nem osztottak komolyabb munkát sem, inkább a lakóközösség rendben tartása, gyűjtögetés és nappal pihenés, éjjel a gyermekáldás biztosítása annak, aki kiválasztotta őket volt a dolguk. A nők ezek szerint maguk vadásztak, háborúknak pedig nem sok értelme volt, mert a legtöbb vitás kérdés könnyen eldönthető lehetett – több föld, több élelem és több lehetőség adódott ezek elosztására, a női nem pedig nem kezdett véres háborúkba. A másik elv alapján a férfiak ugyan vadászhattak, de más szerepük nem volt s a nőket mindenek fölött álló szentségként tekintették, hiszen a valós teremtésre csak ők voltak képesek.

Egyik részről ugyan ez azt jelentette, hogy a férfiaknak effektív döntéshelyzetekben nem volt beleszólásuk a dolgokba. Másfelől azonban az életük nyugodt és terhektől mentes volt, hálniuk bárkivel szabad volt, gyermekeiket látogathatták és mivel egyetlen nő sem volt egyetlen férfi tulajdona sem, soha nem dúltak véres belvillongások, nem volt féltékenység és megcsalatás. Érdekes módon ezek a pontok a terminológiai hiányosságok mellett sem bizonyultak annyira ostobának, mint első olvasásra hihető volna. Kicsit később erről, és a valóban női alapokon szerveződő társadalmakról is szeretnék írni pár sort.

Mindenesetre hozzátett tényként annyit még, hogy a fentiek alapján a nők ma is teljesen szabadok kell, hogy legyenek a férfiaktól, hiszen a gyermeknemzés és a teremtés rítusa férfiak számára felfoghatatlan, behatárolhatatlan folyamat, olyasvalami, melybe beleszólniuk nem ildomos. A sok megtört ember – férfi és nő egyaránt – sokszor a mára bevett, konvencionális kapcsolati normák követése miatt válik oly megtörtté, olyan szomorúvá vagy éppen agresszívvá és értetlenné. Elég megnézni egy-két lassan nem is radikálisnak számító példát, szélsőséget (családon belüli erőszak, pornográfia és ezzel szexuális irányultság korábbi határterületei mára egyre elfogadottabbnak számítanak (a komoly testi bántalmazások és a dominancia megjelenése és elterjedése), szexuális és pszichológiai zavarok sokasága…) és elgondolkodni; mi is vezetett eddig, mi az oka az ekkora méretű frusztrációnak, mely az egyénen mostanra bőven túlmutat?

“A családon belüli erőszak széles körben elterjedt az egész Földön, minden kultúrában. Az Amerikai Egyesült Államokban a nőknek hatszor nagyobb az esélyük, hogy a partnerüktől erőszakot szenvednek el, mint a férfiaknak a nőktől. A következő százalékok azt mutatják, hogy a nők hány százaléka szenvedett el erőszakos fizikai cselekményt az intim partnerétől-férjétől: Barbados (30%), Kanada (29%), Egyiptom (34%), Új-Zéland (35%), Svájc (21%), USA (22%) Számos kutatás megállapítja, hogy a nők 50-70%-a szenved el életében legalább egyszer erőszakos testi sértést partnerétől. Más tanulmányok – Paraguay, Fülöp-szigetek – azt mutatják, hogy ez az érték alacsonyabb – kevesebb mint 10%. Egyes kuatatások szerint az USA-ban a családon belüli erőszak 1993-tól kezdve fokozatosan csökkenő tendenciát mutat. A statisztikák eredményeit jelentős mértékben befolyásolják a felmérés kérdései, a vizsgálat összeállítása, a bántalmazás-erőszak definíciójának kérdése és más egyéb faktorok.

Magyarországon bár több nő, mint férfi hal meg a partnerkapcsolatokon belül elkövetett gyilkosságok áldozataként, a családon belüli erőszak áldozatainak többsége férfi. 1997 és 2002 közötti hazai rendőrségi és ügyészségi adatok szerint évente átlag 27 férfi hal meg női elkövetők kezétől, míg 49 nő lesz férfi által elkövetett emberölés áldozata a partnerkapcsolatokon belül. A gyermek áldozatok kétharmada fiú.

Bizony, gyermekkorom ilyen mesékkel volt terhes, s ilyen gondolati háttérrel indultam neki ezeknek a cikkeknek s a kutatásnak. Ez a mai bejegyzés egy gondolatébresztőnek volt csupán szánva nekem és azoknak egyaránt, akik olvasták. Azt hiszem mindez kellett ahhoz, hogy érthető legyen a további haladási irány és mindaz, amit meg akarok nézni a következőkben megjelenő bejegyzésekkel, gondolatokkal.

Előző cikk: Bevezető

Következő cikk: Nőközpontú törzsek a valóságban – 1. Khászik

Felhasznált irodalom

  1. József Attila – Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben (http://mek.oszk.hu/00700/00706/00706.htm)
  2. http://parafilia.blog.hu/2010/08/06/armin_meiwes_elete_es_munkassaga_kannibalizmus  (Internetes források megtekintve: 2011-09-23)
  3. http://hu.wikipedia.org/wiki/Családon_belüli_erőszak#A_b.C3.A1ntalmaz.C3.B3_szem.C3.A9lyis.C3.A9gjegyei (Internetes források megtekintve: 2011- 09-23)

(Kis Andrea)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s