A leggyűlöltebb ember

 

1848 májusából

 Nagy levegő, kipirosodó arc, aztán beszéd.

Egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Veszprémi Tivadar meg felsóhajtott, hisz tudta, hogy amikor Petőfi így lát neki a beszédének, az általában hosszúra sikeredik. A költő valóban nem volt túl népszerű, mi tagadás – de erről csakis ő maga tehetett. Épp az taszította el a nép szeretetétől, ami olyan közel is vitte ahhoz. A nyughatatlan erő, a tettre kész akarat, az erőszakos és radikális változásra való igény. No meg az, hogy nem volt hajlandó köpönyeget váltani, mikor erre lett volna szükség.

Kossuth-ék elintézték a forradalom papírmunkáját, hát most hallgassák meg azokat, akik nem csak a pulpituson, de a nép előtt is okosak és mernek – gondolták a márciusi ifjak áprilisban. Köztük volt Tivadar is, bár ő azért óvatosabban rontott neki fejjel a falnak – határozott balsejtelme volt ezzel a magatartással szemben. Végtére is a falra mostanra már nem csak kétfejű sast mázoltak, de a felelős magyar kormány címerét is mázolták.

No, hát Petőfinek nem voltak ilyen gátlásai – akinek lehetett, úgy rontott neki, mintha a falat csak vajnak nézné, magát meg késnek. Aztán volt úgy, hogy a hasonlat működött, s a költőnek sikerült, amit kitűzött. Most meg aztán épp ellenkezőleg.

Tivadart merengő gondolataiból Petőfi emelt hangja riasztotta fel. Az úrbért eltörölte az országgyűlés. Nagyon szép tőle, de még szebb lett volna, ha ezt előbb teszi. Akkor viselhette volna a nemesség a nagylelkű nevet, de most, midőn végső szükségből tette és ijedtségből, nem tarthat rá számot.

No igen, a költő írt is erre egy költeményt, talán ez zavarta meg a nép fejét, kik most már inkább az ország házától várták az eredményeket s nem az utcáról.

Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra… nem cifra, de
Jó szoros.

Hogyne. Csodálkozik, ha nem szeretik, mikor ilyesfélét ír, meg, mikor a hangulat egyébként sem szeretett volna újabb forradalmat, újabb vérontást, vagyis kevéssel a budai főparancsnok háza előtti május eleji sortűz után, ilyet mond a népnek: Én a minisztériumra nem a hazát, de egy magamat, sőt a kutyámat se bíznám. Aztán elviszi az összegyűlteket az ülésező kormányhoz és elszámoltatja őket, hogy hol, merre a fegyverkezés, a válasz?

Nem is került be sem a sajtóügyi választmányi, sem a rendre ügyelő választmányi listába, miközben a többi radikális, aki csak néhány napra képes volt hallgatni, mind hivatalt vállalhatott és valóban segíthette a független nemzet dolgát. Úgy tűnt, Petőfi hamarosan befezezi gyászbeszédét, Tivadar is felfigyelt hát.

Tény, hogy még a márciusi napokban is a magyar nemzet egyik kedvence voltam… néhány hét, s íme egyike vagyok a leggyűlöltebb embereknek. Minden elmenő hazafiúi kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Ez éppenséggel, hellyel-közzel igaz is volt, Tivadar maga hallott hasonlót a minap.

Aztán bejelenti még, hogy ő a forradalom lelke s motorja volt, mégis úgy határozott, elhagyja a fővárost és Szabadszállásra utazik, hogy ott megválasztassa magát. Még néhány könnyet is ejt magáért.

Az ifjak elbúcsúztatják, fizetik a számláját, ölelik. Úgyis látják majd még egymást, ha máshol nem, hát a parlamentben, hol a költő mint szabadszállási választottként jön majd, semmi kétség, bizonygatják egymásnak.

Meglátjuk, gondolja Tivadar, korántsem olyan biztos az.

A fentiekről bővebben:

http://index.hu/tudomany/tortenelem/petofi/

(Fekete Márton)

(negyedik cikk)

első cikk

második cikk

harmadik cikk

kokarda

A bejegyzés az “Unod a kokárdát” kezdeményezéshez készült elsősorban. Olvass erről is!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s